A középkori lovagregényeket tartalmazó kódexek illuminációitól, (miniatűr képi díszítés, fr. enluminure) elkezdve a Harry Potter legómakettjéig a kiállítás átszelte a századokat. Sok valós épület makettje, rajza ki volt állítva, de többnyire képzeletbeli kastélyok, várak, romok fordultak elő. Például a XIX. század nagy romfestőitől is voltak mind képek, mind egy diavetítés. Vetítésről jut eszembe, számos, a filmtörténet kezdetére datálható filmet is vetítettek, sőt volt még egy egészen kezdetleges rajzfilm is. Ne feledjük aztán az angol gótikus regény, majd később a téma nagy újrafelfedezését a romantika idején, illetve a meséket, legendákat. Apropó mesék, gyerekjátékokat is láthattunk kb. a XIX. századtól kezdve. Napjaink terméséből igen változatosan szemelgettek, képregényektől elkezdve számítógépes Trónok harca ábrázolásig, majd, mint említettem Roxfort makettek, kortárs festők meseábrázolásai, stb. stb.
A kiállítás tehát igen sokszínű volt, a Conciergerie alagsorában, nagyon hangulatos díszletek között.
A képeket több részletben fogom feltölteni, vagy lesz benne rendszer, vagy nem.
Ez a kiállítás plakátja, Párizsba érkezésem első napján kiszúrtam már a metróban, csak nem tudtam, hol van a kiállítás. Bevallom, véletlenül találtam meg... :)
Ezt azért ilyen nagyban, hogy mindenki jól lássa: ezek nem kis pöttyök, hanem a nemzeti műemlékek körvonalai. Mint a plakátot, ezt is zseniálisnak tartom. Egyszerű, de nagyszerű, hogy még egy közhelyet is ellőjek...
Az emlegetett dekoráció...
És még egy a dekorációról: a válaszfalak néha a fenti képen látható "várakkal" voltak megoldva, máskor meg kifeszített textilekkel. A kép jobb oldalán látható kép szerintem egy festmény másolata, a bal oldali pedig, ami csak félig látszik egy kódex illumináció.
Folyt. köv.
roxfort, trónok harca makett... :D már várom a folytatást :P
VálaszTörlés